Elegem lett a családom véget nem érő kérdezősködéséből a szerelmi életemről, ezért egy őrült tervet eszeltem ki. Találtam egy hajléktalan férfit, és elvittem, hogy a karácsonyi vacsorán a vőlegényemet alakítsa. Minden tökéletesnek tűnt… egészen addig, amíg anyám reakciója le nem leplezett köztük egy sokkoló kapcsolatot.
Az autómban ültem, és a park bejáratát bámultam, miközben rettegtem a közelgő hétvégétől a családommal. Minden ünnepi látogatás ugyanolyan volt: anyám finom célzásai, apám reménykedő mosolyai, és a végtelen kérdések.
– Mikor mész már férjhez? Találkoztál valakivel? – mindig ugyanaz a lemez.
Kimerítő volt, és a gondolat, hogy újra végig kell hallgatnom mindezt, egyszerűen elviselhetetlennek tűnt.
Ekkor megláttam egy férfit, aki egyedül ült egy padon, rongyos kabátba burkolózva. Úgy festett, mintha az élet túl sok terhet rakott volna a vállára. Fáradt szemei és arcának mély barázdái ellenére is látszott, hogy valaha jóképű lehetett. Akkor hasított belém az ötlet: őrült terv!
– Mi lenne, ha a hétvégére a vőlegényem lenne? – mormoltam magam elé.
Őrültség volt, de működhetett. Bármi jobb, mint a családi faggatózás. Kiszálltam az autóból, és odasétáltam hozzá. Felnézett, és egy pillanatig csak néztük egymást.
– Szia – kezdtem kissé feszengve. – Tudom, furcsán fog hangzani, de… lenne kedved eljátszani a vőlegényemet? Csak egy hétvégére. Cserébe adnák neked meleg szállást, új ruhákat és finom vacsorát.
Egy ideig nem szólt semmit. Tekintete rajtam időzött, mintha próbálná megfejteni, miért ajánlok ilyesmit. Aztán lassan bólintott.
– Rendben – mondta halkan.
Meglepett, milyen könnyen beleegyezett. Semmi kérdés, semmi habozás. Ez kissé idegessé tett, de akkor már nem érdekelt.
– Szuper – mosolyodtam el. – Akkor kezdjünk neki a hétvége előkészületeinek.
Otthon adtam neki néhány ruhát, amelyek az exemé voltak. Még mindig ott lógtak a szekrényben, és ennél jobb felhasználást el sem tudtam képzelni.
– Tessék, ezek passzolni fognak rád – nyújtottam át egy tiszta inget és egy farmert. – Zuhanyozhatsz is, ha szeretnél. Én addig elkészítem a vacsorát.
– Köszönöm – mosolygott halványan. – Egy zuhany… az csodásan hangzik.
Amíg a fürdőben volt, zöldségeket aprítottam, és próbáltam nem gondolni arra, hogy idegen férfit engedtem be a lakásomba. Mia, te teljesen megőrültél? A nevét sem tudod!
Amikor kilépett a fürdőből, meghallottam az ajtó nyikordulását, és hátrafordultam. A vállán törölköző lógott, a haja még nedves volt, és… teljesen más embernek tűnt.
– Ez volt életem legjobb zuhanya – viccelődött.
Az előző feszengés azonnal elszállt.
– Örülök, hogy tetszett. Remélem, a vacsora is ízleni fog.
Az asztalra pillantott, és elismerően bólintott. – Fenséges illata van. Christopher vagyok, egyébként. – leült a székre.
– Mia – feleltem kicsit félénken.
Evés közben megjegyezte: – Tökéletes. Rég ettem ilyen házikosztot.
Egy darabig csendben ettünk, aztán a beszélgetés magától beindult.
– Szóval, van kedvenc filmed vagy könyved? – kérdeztem.
Elgondolkodott. – Régi westerneket mindig szerettem. Könyv? Talán Az öreg halász és a tenger. Egyszerű, de van benne valami különleges.
– Hemingway? – lepődtem meg. – Nem gondoltam volna. Azt hittem, valami sötétebbet mondasz.
Elnevette magát. – Nem tévedsz, de néha az egyszerű történetek ütnek a legnagyobbat.
Az este hátralévő részében rengeteget nevettünk. Száraz humora volt, ami teljesen váratlanul ért, és a vacsora végére meglepően kellemesen éreztem magam mellette.
Késő este, amikor kimentem a konyhába egy pohár vízért, észrevettem, hogy az edények elmosva, szépen a helyükre téve sorakoztak.
– Te… elmostad az edényeket? – kukkantottam be a nappaliba.
– Úgy éreztem, ez a legkevesebb, amit tehetek.
Mosolyogtam. – Köszönöm.
– Nincs mit.
– Jó éjt, Christopher.
Másnap felgyorsultak az események. Már csak egy napunk maradt a családi hétvége előtt, és rengeteg volt a tennivaló.
Elsőként fodrászhoz mentünk. Christopher csendben ült, amíg a fodrász dolgozott, én pedig döbbenten figyeltem, ahogy a bozontos haja átalakul, és rendezett, elegáns frizurává változik.
– Fura érzés – mormolta, a tükörbe pillantva.
– Jó értelemben furcsa, vagy rossz értelemben furcsa? – cukkoltam.